top of page
Szerző képeDr. Stephens-Sarlós Erzsébet

Lassan kezdődik az iskola. Mi lesz veletek gyerekek?


egy gyerek, aki nem élvezi a házi feladatát

Ezt a kérdést azért teszem fel, mert a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a 2023/2024-as tanévben 4906 elsős gyermek évet fog ismételni, azaz szeptemberben újra járja az első osztályt. Ez a gyermekek 5,2%-a tehát kb. minden huszadik elsős.


A másik elgondolkoztató adat az SNI-s, azaz a sajátos nevelési igényű gyermekek száma. 60.000, tehát hatvan-ezer gyerekről van szó az elmúlt tanévet illetően. Ez az általános iskolások 8,3 %-a. Ebben nincsenek benne az ún. BTMN-es gyermekek, akik beilleszkedési, tanulási vagy magatartászavarral küzdenek. Velük együtt ki tudja, hogy a gyermekek hány százaléka szorul/szorulna segítségre, differenciálásra, fejlesztésre, támogatásra.


A harmadik elszomorító dolog, ami nemrég látott napvilágot, a 2022-es kompetencia mérés eredménye. Sajnos ott sem rózsás a helyzet. A nyolcadikos tanulók szövegértése ugyanis jelentős mértékben romlott. Ez annál is inkább szomorú, mert az eredmény eddig sem volt dicsekvésre méltó. A mérések szerint a tizennégy éves gyermekek 40%-a nem érti, amit olvas.


„Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.”- mondta Szentgyörgyi Albert. Ha komolyan vesszük a szavait, akkor elég siralmas jövő elé nézünk.


Bár a pedagógusok egy része szívét-lelkét kiteszi, sajnos, ahogy a helyzet most kinéz, az óvodai és iskolai nevelés-oktatás egy ideig nem lesz képes javítani a jelen állapotokon.


Mit tehet a szülő, a nagyszülő?

nagyapa és gyermek focizni

Segítsen! Segítse a gyermekét, unokáját. Segítse legalább abban, hogy olyan alapokat teremt a számára, mellyel „átvészelheti” az iskolás éveket, sőt a legtöbbet képes lesz kihozni a helyzetből, önmagából.


Jó esetben a szülő ismeri a legjobban a gyermekét. Ő az, akinek a fia, lánya a legeslegfontosabb. Aki a gyermeke jelenéért, jövőjéért megtesz mindent. A szülő ott volt a születésétől kezdve, nyomon követte a fejlődését. A gyermek rá mosolygott először, az ő kezében volt a kiskanál, amikor koccant az első kibújó fogacskán, hallotta az első szavakat, ott volt az első lépéseknél. Ami a nagyszülőket illeti, nemrég jelent meg arról egy tanulmány, hogy mennyire fontos szerepet töltenek be az unokák életében. Milyen nagy előnyt jelent a gyermek számára egy nagymama vagy nagypapa jelenléte.


Ott kell lenni az évismétlő elsős, vagy akárhányadikos gyermeke mellett. Akkor is, ha „rossz” magatartás jegyet kapott, ha kiközösítik, ha „más”, mint a többiek, ha nincsenek barátai, ha nem tud olvasni, írni, számolni.


Sok szülőben, nagyszülőben felmerül, hogy hogyan segítsen. Merre induljon? Korrepetálások, különórák, vitatkozások, veszekedések, könyörgések. Sokszor elkeseredett harc, amibe belefárad a szülő és ez még csak hagyján, de a gyermek gyakran nem jut egyről kettőre. Soha nem volt még olyan magas a depressziós, szorongó középiskolások száma, mint napjainkban.

egy hölgy nyújtózkodik

Nagyon röviden megpróbálom összefoglalni azokat a kutatási eredményeket, melyeket ismerve el tud indulni egy szülő.


(Ebben a bejegyzésben a csecsemőkori reflexekről olvashat, illetve a könyvemben több információt található a témaval kapcsolatban.)

  • A születéskor egyszerű reflexek irányítják a baba mozgását.

  • Ezek a csecsemőkori vagy más néven primitív reflexek.

  • Feladatuk az érzékszervi funkciók tökéletesítése, a gyermek mozgás és beszédfunkcióinak fejlesztése, a táplálkozás és a védelem.

  • Minden mozgás, minden egyes apró mozdulat, illetve az az érzékszervek működése során keletkezett tapasztalat nyomot hagy az idegrendszerben. Ha úgy testszik „érleli az agyat”.

  • Kapcsolatok alakulnak ki az idegsejtek között, sőt idegsejtek képződnek.

  • Az agykéreg és némely kéreg alatti terület érési folyamata során olyan ingerületátvivő anyagok termelődnek az idegsejtek által, amelyek gátolják a fentebb említett primitív reflexek működését. Jelezve ezzel, hogy már nincs rájuk szükség.

  • A primitív reflex megfelelő időben történő megszűnése (kb. 2-2,5 éves kor) azt jelenti, hogy egy adott agykérgi terület elérte a gyerek életkorának megfelelő szintet.

  • A primitív vagy csecsemőkori reflex időn túli megmaradása egy vagy több agykérgi terület éretlenségét jelzi.

  • Attól függően, hogy milyen reflexek maradnak meg egy gyermeknél, más és más problémák jelentkezhetnek.

  • A leggyakoribbak: figyelemzavar, mozgáskoordinációs problémák, éjszakai bepisilés, székletvisszatartás, beszédértéssel, beszédképzéssel összefüggő zavarok, hiperaktivitás, kényszeres tünetek, autisztikus tünetek, olvasási és írási nehézségek, szorongás, tanulási nehézségek.

Az esetek többségében a problémák mögött szerencsére nem áll fenn organikus (szervi) elváltozás, „mindössze” az idegrendszer éretlenségéről van szó.


Szerencsére az idegrendszer plaszticitásának (alakíthatóságának, formálhatóságának) köszönhetően az agy érlelhető. Ehhez megfelelő gyakorlatok rendszeres elvégzésére van szükség.


Ha mérlegre tesszük a gyakorlatok elvégzésére fordított időt és energiát, illetve azt, hogy a gyermekeknek ebből mennyi előnyük származik, mennyi kudarctól, problémától, sikertelenségtől kíméli meg őket az érettebb idegrendszerük, akkor a mérleg mindenképpen az utóbb felsoroltak irányába billen.


A változás gyorsasága sok mindennek a függvénye. A gyermek életkorának, a probléma jellegének, súlyosságának, a gyermek kooperációs képességeinek, a szülő találékonyságának, hogy miként motiválja a gyermekét, hogy vegye rá arra a napi 15-20 perces mozgásra, ami megkönnyíti az életét. Az biztos, hogy a rendszeresen és pontosan végzett gyakorlatokkal lehet a leggyorsabban eredmény elérni.


A drsarlos.com oldalon több információt olvashatnak arról az érdeklődők, hogy kinek milyen gyakorlatot érdemes végeznie.


Tornázni kell! Mozogni, mert a mozgás érleli az agyat, az idegrendszert.


Jó gyakorlást, sikeres, kiegyensúlyozott és legfőképpen boldog iskolai évet kívánok minden gyermeknek! Tessék mozogni, végezni a célzott gyakorlatokat! Hiszen az idő telik, és a problémák maguktól igen ritkán oldódnak meg.

egy fiú nyújtózkodik egy felnőtt segítségével


Комментарии


bottom of page